Az  aracsi romokban

 

     Öt óra előtt tizenöt perccel fölkeltem. Kimentem, sétáltam az udvarban és a kertben, majd visszafeküdtem még egy kicsit az ágyba. Amikor véglegesen fölkeltem, mindjárt a nyulaknak adtam enni. Később elkezdtem készülődni a kirándulásra.

     Úgy beszéltük meg Ilonkával, hogy ő majd vagy a Ránkóékkal jön vagy a plébánossal. Anna néni, fia Gyuri és a Budai gyerekek pedig velem jönnek. Misikének csináltam helyet a csomagtartóban, ha máshol nem fér el, majd oda befekszik. Már hét óra volt, amikor Ilonka kiment az utcára. Mi az udvarban pakolásztunk a Jugóba. Ránkót, a szomszédot, éppen valaki felköltötte. Kijött az utcára – a kapuban találkoztunk. Hívtam, hogy jöjjenek velünk, megmondtam, hogy mi hova megyünk. Elment megbeszélni a Katicával és a gyerekekkel. Szerettem volna, ha velünk jönnek. Gyorsan főztem négy kávét. Átmentem a Ránkóékhoz és mondtam, hogy várja őket a kávé. Jöttek is nemsokára mindnyájan. A kis Ránkó álmos volt, de mikor meghallotta hova hívom őket, megörült. Ránkó és Katica is elfogadták a meghívást. Megittuk a kávét. Anna néni és fia is megérkeztek. Kávéval vártuk őket. Ránkóék elmentek bepakolni a sátort az Opelba. Amíg készülődtünk a Budai gyerekek is megérkeztek. Amikor megláttam a Misikét, nem említettem neki, hogy a csomagtartóban kellett volna utaznia, ha Ránkóék nem jönnek. Ilonka és Misike mentek a Ránkóékkal, hatan voltak az autóban. Anna néni fiával, a Budai lány és a fiam velem jöttek.

     Fél nyolc már rég elmúlt. Addigra pedig a városi pékség előtt kellett volna, hogy legyünk. Elindultunk a pékség felé. Útközben megláttuk Mariskát. Jött elébünk! Vagyis utólag megtudtuk, hogy telefonálni akart nekünk – már nem győztek kivárni bennünket. Tami – Mariska férje, márt jó néhányszor megvizsgálta a Wartburg utánfutóját, amely tele volt rakva kirándulási eszközökkel: kisüst, nagyüst, asztal részek, stb. Tami és Mariska támadását, hogy hol vagyunk mi eddig – úgy védtem ki, hogy csak azt mondtam neki: - Két autóval vagyunk, nem öten hanem tizenegyen jöttünk. Indultunk mindjárt tovább. Az öntödénél vártak bennünket a többiek. Bíró Pityu, Hajnalka, Viki és a gyerekek. Négy kocsi ment Kikindáról, húszon ketten voltunk – Gyurisék, Budaiék, Krnetityék, Bíróék, Balanyiék, Anna néni, Gyuri, Viki és a gyerekek.

     Beodrára mentünk. Padéról már megérkeztek – ők traktorral jöttek. A templomnál megálltunk. A tisztelendő úr ott volt már, beszélgettek kint az utcán. Azt mondta nekünk, hogy az aracsi romok körül sok a méhecske  -  nem lehet megmaradni tőlük. Nem tudtuk mitévő legyünk. Kornélia nővér elment telefonálni Csókára. A tisztelendő úr bevezetett bennünket a templomba. Mesélt a Karácsonyi grófok kéttornyú templomáról. Még a kriptában is voltunk a templom alatt. Csókáról azt jelentették, hogy nem jönnek. Nem sokára, mi többiek, elindultunk az aracsi romok felé. A crnabarai vasút állomásnál lefordultunk balra, a nyári útra. Az út az aracsi romokhoz vezetett – nekivágtunk. Jó poros volt az út. 5-6 km-t mentünk ilyen úton. Amikor odaértünk, egy szép mező előzte meg az égbenyúló templom romjait. Leparkoltunk. Neki kezdtem a kasza összeállításához. Gyuri vette kezébe a kaszát és utat kaszált a templomig. Kiszemeltem hol fogom az asztalt összetákolni. Először az asztallábakat kellett leásni a földbe. A talaj sárga volt és kemény. Jöttek a Padéról, Becséről, Muzslyáról – gyorsan kaptam segítséget. Muzslyáról Ernő és egy becsei legényke, Gábor segített. Már 11 óra volt, amikor befejeztük az asztal felállítását. Az asztallábak a földbe voltak ásva, rátettük a deszkákat és 4x1 méteres asztalt kaptunk. A többiek az üstöket fel akasztották egy fára és máris rotyogott a paprikás.

     11 óra fele, a Tóth házaspár, összehívott bennünket és felvonultunk a templomba. Teteje nem volt a templomnak, csak oldalfalak 1,5-2 méteresek. Megvoltak a tűzfalak, jó magasan a torony is megvolt – a hegye nélkül. A Tóth házaspár köszöntötte a jelenlevőket. A bevezető előadás, az aracsi romokkal volt kapcsolatban. Megismerkedtünk a templom történelmével. Nagyon el akartam képzelni magam elé, hogyan is nézhetett ki a templom 960 évvel ezelőtt, amikor 4 év alatt felépítették, de amikor felnéztem a mennyezet felé, csak a sokszegű eget láttam. Így hát, a freskókat, festményeket oda képzeltem – az égre.

     Az előadás második felében szó volt a vagyonközösségről.

Pontosan délben, mindnyájan egy közös könyörgést végeztünk el a – békéért.

Nemsokára megérkezett a kikindai plébános. Csernyéről már előbb megjött. A templom falain belül voltunk. A torony alatt, a középen, fel voltak állogatva különböző nagyobb kövek – kocka asztal alakban. A kövekre tettünk egy asztallapot és terítőt. Ez volt az oltár. Egy csernyei kisfiú és a fiam ministráltak. Ránkó elment Kikindára elintézni valamit, de a mise kezdetére visszaért. A mise előtt beszélgettem vele. Ő is végighallgatta a misét a Katica mellett. A mise magyarnyelven volt. Gyuris Tami kérte a plébánostól a hívek könyörgését – ő megígérte neki. A hívek könyörgésében, mindenki, aki csak akart, elmondott egy könyörgést – mondatot. Az én kérésem ez volt: - Add Urunk, hogy a különböző hitű emberek is egységben éljenek. Összesen 14 könyörgés volt, majd  lassan a szentáldozás következett. A csernyei plébános mindeddig gyóntatott.

     A mise után az ebéd következett. Amíg a többiek ebédhez készülődtek, azt forgattam a fejemben, hogyan és hol fogom leásni a kapufákat a focihoz. Ugyanúgy, mint az asztallábakat, a kapufákat is még otthon kiszabtuk és előre elkészítettük. Lementünk a szép sima füves gyöpre, ahol már készen várt az ebéd. A fiam és a Ránkó fia, Déján, fogták a szerszámokat, és velem jöttek a leendő pályára. Mondtam nekik, hol ássanak, én pedig kaszáltam az acatot és a magas gazt, amely a pályán belül esett. Még nem raktak le egy kapufát sem, hozzám jön a fiam és mutatja az úját – elvágta az ásóval.  Pihenésre küldtem. Lekaszáltam a pályán belül eső nagy acatot és füvet. Felállítottam az egyik kaput. Két oldalfára rászögeztem a tetejét. A másik kapufát is ugyanígy fölállítottam és azután mentem ebédelni. Kétszer is megszedtem a tányéromat az üstből. Paradicsom is volt mellé. Az asztal, amit tákoltunk, le volt terítve világoskék asztalterítőkkel. Az asztalon volt, a tészta, saláta, tányérok, szörpök, kávé, kalács és a mosatlant is oda raktuk. A tákolmány jó eljátszotta az asztal szerepét.

     Ebéd után, egy nagy pohár citrom léből kortyolgattam, amikor a szemeim az egyik kapufa felé irányultak és egyre tisztábban láttam, hogy a teteje el volt törve. Hideg borzongás futott át rajtam, pedig 35 fok meleg volt. Hiába törekedtünk otthon, ha most egy pillanat alatt eltört a kapufa teteje, pedig akácfából készítettük  -  ugyanúgy, mint a nyúlketreceket. A nyulak nem rágták el. Hogyan törhetett el a léc? Nem akartam hinni a szememnek. Ránkó állt mellettem, ő megerősítette, amit én is most már tudtam

                  A    KAPUFA  EL  VOLT  TÖRVE!

Valaki hozzá rúgta a labdát, a lécben pedig volt egy csomó, ahol kettőbe tört. Gyorsan kerestünk drótot és összedrótoztuk a lécet. Mire bevégeztük, a pálya közepén már két csapat húzta a kötelet. A tornacipőmön igazítottam még egy kicsit. A kötélhúzás befejeződött és már két foci csapat állt fent a pályán. Befogadtak engemet is közéjük. Még csak 2:0 volt, amikor leállott a mérkőzés. Félidő a nagy hőség miatt. Jó hosszúra nyúlt a pihenés. A második félidőt nem játszottuk le  -  a hőség győzött.

     Felvonultunk a templom falai közé. A délutáni műsor következett. Csoportokba voltunk elosztva. A nők az egyik a férfiak a másik csoportban. A vagyonközösség különböző formájáról hangzottak el tapasztalatok Padéról, Becséről, Kanizsáról és Muzslyáról. Valahol kalácsot sütöttek és azt árulták, valahol pálinkát főztek, valahol bort préseltek. Padén búzát vetettek. Nem mindenütt stimmelt a dolog, de arról is őszintén beszéltek a felszólalók. Sokaknak nem tetszett az, hogy pálinkát árulnak és így jön a közösbe a kereset.

     Szomjasak voltunk. Egyszer a padéiak, hoztak fel vizet, azután a muzslyaiak. A becséről még főtt kukoricát is hoztak. Két színdarabot is lejátszottak. Nagyon szép volt. A minden-napos életből volt a téma. Hogyan viselkedtek a családban, az Evangélium Igéjének megismerése előtt és azután amikor az Evangélium Igéje szerint éltek. Jót mulattunk. Hajnalkának a kislánya is tapsolt, pedig aligha 3-4 éves.

     A templomban befejeződött a műsor. A továbbit, lent folytattuk a focipályán és az üst körül. Különböző társasjátékok voltak műsoron. Bekötött szemmel etette egymást 3x2 pár egyszerre. A győztes ajándékot kapott – egy írás volt a papíron, amit hangosan fölolvasott. Volt víz merigetés üvegbe lyukas poharakkal. Kalapdobálás női és férfi mezőnyben. Minden játék után a győztes felolvasta a leirt szöveget, amely tetszősen pászolt hozzá. A játékok végén, Misi bácsi a szervezőknek is adott át ajándékot. A szövegben az állt, hogy jó szívvel szerveztük a kirándulást és örömöt leltünk benne. Vége felé közeledett a műsor. Lassacskán indultak hazafelé a családok. Miután a muzslyaiak bejelentették, hogy szeretettel várnak bennünket, szeptember 17-én Muzlyán, összepakoltak és ők is elmentek. A becseiek is szivárogtak hazafelé. Aki maradt, Tami, Jani, Gellért, Bíró Pityu, Hajnalka, Gyuri, Tóth Öcsi  - szétosztozkodtunk kétfelé és lejátszottunk egy félidő focit. Az eredmény 4:4 volt. A kapufa kitartott végig. A foci után, leültünk a domb oldalába és hallgattuk Gellértnek a fellépését. Egy óra hosszas koncertet rendezett. Gitáron kísért minden zeneszámot. Mindnyájan csatlakoztunk hozzá. Tüzet raktunk, a megmaradt csumával és a lekaszált gazzal füstöltük a szúnyogokat. A kapufák már ki voltak szedve, az asztallábak a deszkákkal is fel voltak pakolva az utánfutóra. A Jugóba is be volt pakolva minden. Tóthék, öt perccel Misi bácsi után mentek el. Utánuk mentek a Gyurisék majd a Bíróék. Utolsóknak maradtunk mi.                     Még vártuk, hogy elhaladjanak az autók és lecsillapodjon a porfelhő utánuk, felsétáltam a templom romjai közé. A többiek indultak a gyöpön át az út felé.

        Teljes egyedül voltam a romok között. Az alkonyat már kezdett körülvenni, de úgy éreztem, hogy nem siet a sötétség ránk borulni, hanem nyugodtan megvárja, hogy távozzunk mindnyájan, úton legyünk  -  akkor fogja majd teljes erejéből elnyelni a romokat. Szétnéztem a templom romjain. Mind a négy oldalán kívülről belülről megnéztem. A nagy kövek be voltak melegedve. Bent a romok között éreztem a falak meleg leheletét. Az egyik 10 méteres fal, hatalmas katakomba szerepét játszotta a szemem előtt. Belém húzódott a félelem. Megálltam az oltár előtt tűnődve…   elveszve… Éreztem mekkora kis emberke vagyok ezen a földön. Apró kis hangyácska. Milyen hatalmasak voltak azok akik felépítették egykor ezt a templomot. Már ezer évvel ezelőtt is templomokat építettek e tájakon is. Már akkor is Egyházakat építettek. Századokon át fejlődött az egység felépítése sok helyen.

A meztelen igazság továbbra is ijesztgetett. Az igazság, hogy ebben a térségben is réges rég óta az út le van rakva – bennem kétségbeesést váltott ki és amekkorát ordítanak az égbe a romok magas falai, akkorát ordított a lelkem is:  Jaj…  emberek…! Már ezer éve itten az elődeink élték az új keresztény életet – egységben. Hát…  mennyi idő kell még, hogy mindnyájan így éljünk !?

 

Aracson, 1994. július 31-én                                         Balanyi Sándor