Az újonnan megnyílt Narvik szálloda igazgatója egy ismert vízilabdázó lett. A személyzet java részét Nagybecskerekrõl és Belgrádból vitte Kikindára. Néhányan lakást a többiek pedig kedvezõ hiteleket kaptak házuk építésére. Mi, egy gyermekes fiatal házasok voltunk. Fõpincér voltam a feleségem pedig recepciós. Öt év munka tapasztalom már volt, amikor a Narvik szálloda megnyitásától dolgozni kezdtem ottan. Az igazgató csapatot kovácsolt a személyzetbõl. Német, olasz, angol és norvég nyelvet tanultunk. Nyugalmazott híres vendéglátók tartottak gyakorlati elõadásokat. A vendégeket görög zenészek szórakoztatták minden este. Az Egyesült Emirátusok egyik sejkje biciklistákat a másik pedig röplabdásokat vezetett a szállodába és heteken keresztül vendégeink voltak. Reggelenként a bicegõ sejket a piacra kellet vinni és õ a kocsiból rámutatott melyik dinnyét, vegyék meg számára. Már néhány arab szót is megtanultunk, amikor az Öntödébe Dar-es-salamból jöttek tanoncok. Õk hónapokig Kikindán tartózkodtak, velük angolul beszéltünk. Napról napra egyre több olasz csoportok érkeztek vadászatra. Az akkori ország legismertebb énekesei vendégszerepeltek és rendszeresen a Narvikban szálltak meg. Nekünk úgy tûnt, hogy Kikindán van a világ közepe, mi pedig benne. Már mindennapos eseményként vettük tudomásul, hogy a Nagy transzport, Veljko Bulajittyal is a Narvikban fog egy pár hónapig tartózkodni. Az ismert színészek közül csak Robbert Vont, Helmuth Bergert, Stiven Railsbeket említeném. A hazai színészekkel, szabad idejünkben asztali teniszeztünk, társalogtunk. Valahogy észrevétlenül, de mind sûrûbben jelent meg nálunk akkoriban Miroslav-Mika Antic. Számomra akkortájban semmi különös nem volt ez. 1983-ban egy hetes kerekasztal beszélgetést volt szervezve a fönti 3 díszteremben. Ott volt az akkori JKP Központi bizotságjának minden tagja. Három napig, mi pincérek haza se mentünk – felszolgáltuk a reggelit, ebédet és a vacsorát is nekik. Közüllük Raif Dizdarevicet, Petar Gracanint, Petar Stambolicot és Azem Vlasit említeném. Az sem lett volna meglepetés számunkra, ha maga Pellé látogatott volna el hozzánk.
Egy ilyen légkörben éltünk, dolgoztunk és társalogtunk mindenkivel. Leginkább szabad idõnkben, ki mentünk a központba a térre és ott kedvünkre kibeszélgethettük magunkat az egész várossal. Számtalan eset történt, amikor a munkahelyen észnél kellet, hogy legyünk, mert rangos vendégjeink voltak. A fõnökök ismertek bennünket, tudták ki mire képes. Majd fele a személyzetnek magyar volt. A három fõnök közül kettõ magyar volt. Sokszor éreztem, hogy a fõnökök rám bíznak felelõs munkákat, amelyeket rendszerint élvezettel el is végeztem.
Az a nyári este is csak egy volt a sok közül, amikor tele volt vendégekkel a Narvik. Kinn az étterem elõtti teraszon élõ zene volt. A terasz Kikinda központjára néz. Valamikor fél tíz tájban, már alig lehetett szabad helyet találni. Tele talicska fagyit és üdítõket toltam, amikor Ágnes fonöknõ, utasít, hogy vegyem át azt a csoportot, amely éppen érkezik. Egy fiatalabb kolléga folytatta a fagyi felszolgálását. A csoport vendégnek két asztalt összeraktunk. Szemem sarkával mindjárt láttam Mika Anticot, hogy õ is köztük van. Mivel már hosszabb ideje a legelõkelõbb szobát használhatta és a község vendégje volt, már néhányszor beszélgettünk fönt a bárban. A vendégek le sem ültek még, Mika állva magyarázta nekik az elképzelését. Néhány percig csak álltam mellettük és vártam hogy helyet foglaljanak. Nem ültek le. Zsebkendõvel a kezében, a költõ, boncolgatta tervének minden részét. Egy pillanatra félrefordult a társaságtól, zsebkendõjével meg törölte arcát. Odahívott és 10 másodperc alatt megrendelte az összes társaságnak a menüt és az italt. A rendelet pedig ez volt:
-Fiam, érts meg… Látod kik és mennyien vagyunk, tudod mit csinálunk….. Hozzál nekünk egy kiló levest, egy kiló húst, egy kiló salátát, egy kiló kenyeret, egy kiló kalácsot, kiló bort és vizet.
Megértettem, hajszálpontosan megrendeltem az italt és az ételt is a konyhában. Lábam nem érte a földet. Könnyedén körül szaladgáltam az asztalukat amikor már leültek és a hosszú lépést öntöztem a poharaikban.
Mostanában amikor a TV bemondta, hogy 20 év telt el a költõ halála óta, eltünõdtem az emlékeim fölött. Beleéltem magam és emlékeimben ott voltam az asztalnál, a Narvikban és öntözgettem a hosszú lépést, fejemben pedig ezt forgattam: Mi is szükséges ahhoz, hogy képzeleteink, alkotásaink remekmûvek legyenek. Mika Antic Kikinda város vendége volt.
Nagy megtiszelés és bizalom volt ez számára, de különössen, abban a helyzetben volt, hogy azt csinálhatott amit akart. Korlátlan szabadságban élhetett abban az idõben. Alkotó munkájával 24 óra hosszát foglalkozhatott. Szemmel láthatóak voltak már rajta a betegség jelei. Az alkotó ereje pedig nem lanyhult, elképzelései peregtek az asztal fölött. Vissza gondolván erre az esetre, biztos vagyok abban, hogy 20 év után is sokan, így emlékeznek reá.
Szellemes, egyszerû és másokat is kreativ gondolkodásra ösztönöz. Neki meg volt az alkotó szabadsága, nékem is megadta az alkotás alkalmát, amikor 10 másodperc alatt rendelt és a vacsora összetett ceremóniáját rám bízta.
Ezekben a napokban emlékezünk Miroslav-Mika Antic halálának évfordulójára.
Ezt tettem én is.