2006 szeptember 3-án
A Nagybecskerek melletti Lukácsfalván tegnap megtartották a
Paradicsom Napját. Ez volt a második ilyen rendezvény ebben a hatszáz lakosú,
221 éves kertészfaluban.
A rendezvény elsődleges célja elsősorban az, hogy bemutassák
a szélesebb közvéleménynek azt, hogy Lukácsfalván és környékén egészséges
élelmet termelnek, hogy feltárják a Császár-tó és az Écska halgazdaság
szomszédságában levő kis falu idegenforgalmi lehetőségeit, és nem utolsósorban,
hogy megmutassák: falun is meg lehet élni szorgalmas munkával, egymással
békességben. Mint ahogy a tegnapi rendezvényen elhangzott, nemcsak a jó termék
a fontos, hanem az is, hogy az megfelelő vevőre találjon.
A Paradicsom Napján osztályozták a friss paradicsomot és
paradicsomlevet, a kertészek pedig kiállították többi terményüket is. A
bírálóbizottság értékelése szerint a legszebb és a legízletesebb friss
paradicsomot a nagybecskereki Slađana Marković termelte, második lett a
nagybecskereki Andrija Radlinski, a harmadik helyet pedig a szentmihályi Bálint
János érdemelte ki. A legízletesebb paradicsomlevet a lukácsfalvi Kenderesi
Klára készítette, a második Kószó Róbert (Szentmihály), a harmadik pedig
Andrija Radlinski (Nagybecskerek).
K. I.
Fotó: Kecskés István

Felvételünkön a lukácsfalvi Balanyi Réka